ÉlekEmberVagyokFény71931

Csillagok mondjátok el nekem

Ideje

 

Megjött a sugallat , érzés , ideje írni szavakba önteni a bennem alakuló változó rezgéseket élményeimet tárulni vágyó érzéseimmel. Visszatekintve nagy mértékű változásokban van mindenem egyöntetűen a lehető legjobb irányban. Engedem ami van beleadva amit tudok és tehetek adott pillanatban és bízva magamban szeretetben szenderülve.

Andival természetes együttműködéssel mélyülő kapcsolatunk napról napra virágzik melyben örömünk és szeretetünk éltet fénylik áramlik egymást emelve szerelmesen mosolygunk egymás szemében. Olyan csodának folyamatos megnyilvánulása mely magához ölel felemel nyugtat, olyan részeket világít meg melyet egyedül fénytelenül lapangunk el.

Mindezen fényben álmunk nyílik valósággá szabadságos lendülettel megélve itt bármiben a közös erőt szerelmet önmagunk együttes kiteljesedésében. Összeköltözésünkkel még erősebb és nyugodtabb ezen érzésem, fél éves együttlétünkkel energetikailag is együvé vagyunk.

Kezdem elhinni hogy szerethető vagyok , merem kimutatni érzéseim vágyaim , fel tudom fedezni hogy így is lehet könnyedén beengedve megengedve szeretetben békésen figyelemben együtt egy színben fényben érzésben felengedve gátlásaim megélve szeretve szívből szívvel szívbe.

Emellett mutatkoznak azon életrészek és energiák melyekkel dolgom és tennivalóim vannak , ezeket áldásként megfigyelve engedve gyógyuljon ahogy épp szeretne ennek teret engedve tudva hogy jó az irány érezve elemien a megoldás felszabadító mivoltát és tudva hogy megmutatkozik mint ahogy oly sok áldás ez évben bízom ebben.

Újból egybefolyt utunk Attilával melyben nagy örömünk leljük emeljük egymással egymást egyben figyelem erejével meglendítve egy úti cél irányában tisztán mit tisztán tehetünk.


Folyamatban van a Lélekgyógyász képzésem , melyben szintén megnyugvásom lelem utamon vagyok békésen mégis örökkön változó léptekben megélni itt mit elterveztem , megtudni folytonos nyílásában mi is ez , a tudás mely felszabadít erejének használatában segítségére lenni a létezésnek és ebben örömöm forrását táplálni.

Soksok beavatásban van és lehet részem olykor hétköznapinak tűnő megregélésben vagy a valóságostól nagyon is elrugódzó fényrepülésben egy-egy ölelésben tekintetben átbeszélt órák nevetésében hegyek megmászásában leledző megismeréskben forró csók érzetében finom selymes bőr illatában simításával.

Részt vettünk közösen Andival egy sámánhangok révülésen , melyről 'Egy élménybeszámoló: Zsolti jelölte be , hogy érdeklődik az eseményre onnan jött az indító hogy megyek..
~ 25en vettünk részt szokatlanul varázslatos élmény tapasztalás.


Nagyon intenzív utazás körben ültünk előtte zsályával tisztított , Nálunk Andival máshogy mosolygott olyan rejtelmesen , Aztán elkezdődött.
Amikor bementünk úgy ömlött a víz rólam mintha a fűtés 30 fokon az arcomon folyt lefelé az energiák.. otthonos helyen tartották arany liliom központ.


Dobolt és énekelt is mintha Indián törzsbe csöppentünk volna , másabb mint egy meditáció.. intenzív, említette is előtte hogy el utazunk ideoda , olykor éreztem is hogy eltűntem , közben azok a hangok dobolás meleg energia középen mécses.
Utóhatásként könnyed tiszta érzékelés , energia többlet és öröm ősi elemien.
Otthon az egyik lámpaégő ki is pukkant.

Közelinek és megindítónak élem meg a dobolás varázsát amikor a fényünnepnél Zsolti Sámándobjával dobolhattam , most megélve ezt a emelkedett sámán minőséget átadnám magam ennek most azonnal ha felajánlják.

Megéltem egy gitáros révülős éneklős estet is: A víztoronyban jelen voltam, nagyon
Átszellemít mintha felemelné a teret termet egy más életteli és hullámzó óceáni hangulatra rezgésre fellélegzít arra az időre biztosan amikor is igazán tudunk gyógyulni helyre billenni a kilibbent energiából a 4es egység középpontjába.



A mágus mindent lát, és mindent tud. Mindaz, amit a mágus lát, a láthatatlan világban gyökerezik. A csoda visszatérése csak az ártatlanság visszatérésével lehetséges. Az ártatlanság természetes állapotunk, mielőtt az önképünk eltakarja.

A felismerés és megerősítés mint mindannyian mindőnk beleszülettünk e tudás hálójába a mágus Magor tudatbázisát ismerjük merítjük magunkban mint tiszta ősi minden szabad tudás ismerője ha merjük ezt felismerni aztán alkalmazni javítani vele életünk és környezetünk.

Mindig is éreztem, hogy ezen minőségben van létem értelme, ezt működtetni itt a földi síkon és élvezni miket ad adhat és adja is ha teszünk megtesszük érte mit éppen megtehetünk szeretettel fénylelve.

Nagyon várom vágyom létünk lényegének beteljesedését úgynevezett Aranykorba lépését melyben megéljük azt amiért itt vagyunk melyre minden szív kódolódott és mélyen belül vággya felszabadulván a sok korlát tévelygés alól felnézve a csillagokra megfogva egymás kezét mosolyban csillogó szemekkel élve.

Megélve azt az eredendő jót mit egymást összeforrása adhat két mégis egy lélek egymelegében érezve azt hogy hazaértem ha még nem is teljesen ám mindenképp egymás fényében.

Szeretem Magam szeretem az életem szeretem azt amit eddig éltem imádom amit most élek szeretettel várom ami még most következik merítkezem ebben mindenben miben tehetem igen

Felszabadultsàg
Igen ez a legjobb
Amikor vidàman
Nevet a lélek
Fel sem eszmél
Hol van éppen
Csak van és ennyi
Mégis minden fénnyel teli

Elfogadom ha még éppen valami nem úgy mutatkozik ahogy épp elképzelem és nyugtalanít hogy miért nem úgy van , tudom hogy így a pont legjobb , azért van így hogy felkészítsen arra amit mindig is vágytam csodáltam és elemien belémkódolt , tudom mindenben ott a csoda tanítás megélés általi kincs tapasztalás játékosan könnyedén a nehéznek érzett időszakaszt belátni ezen sorok mögé.

Azzal hogy tudom hogy ha magam jól vagyok azzal jól van mindenki ki velem van azzal a bizonyossággal fellélegzetten hogy minden pillanat a legjobb ami történik velem tehát nincs gátlás afelől hogy tudnék e ennél többet tenni elengedem a tökéletes most illuzióját engedem kibomlani a folyvást fénylő csodát.

Részemről úgy döntöttem hogy mindennek a magas szintjét kívánom megélni játékos vagány és válogatott gyönyörűségek között . A legjobb döntés !

Megérkeztem az álomvilágból az életbe Vagy ugyis mondhatnàm hogy ébresztőt fújtam magamnak. Különbség van aközött, hogy ismered az Utat vagy járod az Utat. (Morpheus)


 

 

 


Virágzás

 

Emlékszem egyre emlékszem említéseknek élményeknek érzéseknek hála, amikor Zsolti említette a szót: kivirágzik .. Ez akkor ott nagyjából lelkesítő megtartó erőnek éreztem mélyen remélve hogy valóban..valóban lehetséges még boldognak lennem rátalálnom arra azokra amik éltetnek emelnek figyelmükkel újból szeretni szerethetőnek tekinteni magam feloldódni ezen energiákban megengedni mindent mit csak szeretnék.

És most hogy egyre virágzóban virágzom virágzik bensőm vele együtt künsőm környezetem életem tapasztalva mindőnkben elrejtett mag-biztosságot nyugalmat erőt derűt bármilyen külső éppen zajló behatásoktól függetlenül még ha olykor megterhel is.. tudom és a tudás!

Tudata annak hogy megértettem-lementem érte a legmélyére hogy szembenézzek elrejtett fél-elemeimmel abból aztán építkezve tanulsággal vértezve teszem mit tisztuló virágzó tudatosságom érzékeltet folyton nyílva teljesedésben.

Akkor tudok virágzani feltétlen napsütötte fényességben ahogy megágyazok virágoskertemnek abból minden gyomot károkozót eltakarítok szép tiszta termőtalajba elhelyezve magjait amiket aztán éltető vízzel öntözök tiszta szívvel örvendek ahogy sarjadzik lenge hajtása napról napra figyelem fejlődését környezetét tisztán tartom és bízva bízom gyönyörű virágaiban melyek örömmel békével derűvel árasztanak engem illatos színekkel.

Sok sok élménnyel minőségi életteljes érzésekkel gazdagodom napról napra figyelem mi mindennel lep meg minden egyes napom mindenben érezni fejlődést emelést amiben épp nem arra is megértéssel tekints. A figyelmem által nyert bölcsesség a kincs.

Az említések helyén Zsolti vezetésével a Menthyon akadémia szervezésében részt vettem erdei á-zó révülés meditáción melyet a Gökler tanyán élhettem meg valóban elázva esőben jelenléve energiaáramlásban Judit tesómmal együtt beengedni mit adni adott. A napünnepen sámán dobbal révülni a Nagy tűzbe révedve jelenlévő társaimmal életteli élményekben gazdagodva.

A túrás csoporttal eddigi sikeres túráink csúcsára elérkeztünk az alacsony Tátrába melyben nagy örömöm hogy Andi szeretetteljes kapcsolódásban részt vett nagy nagy lelkesedéssel élveztük minden pillanatát fényben erőben nagy csodának élve teljesítettük a Gyömbér csúcsról 2043 méterre feljutva szétnézni mint egy sas.

Andival együttlétben teljesen megértve egymást minden szinten érezve hogy természetesen maga rendjében örvendeztet minket áramlásunk fellélekzésben szívünk összeér szerelmünk él virágzik árasztja illatát minden szirma fényteli.

Sikeresen elengedve megoldva felfénylő elásott félelmeim nagy fejlődésben érzem magam erőltetésmentesen engedve súlyokat lerakva sokat segít benne Zsolti és rengeteget Andi rejtegetett hozott korlátaim feszüléseim elfojtások felülírásában mindent megkapok ehhez mire épp szükségem van dolgom annyi engedjem éljek vele.

Ahogy elhiszem szerethető vagyok meg tudom engedni magamnak szeressenek úgy hozza újabb virágait szeretett mag-om szeretett virágaim. Az áramlat úgy hozta maszírozás után raktáros lettem egy barátilag fogadó-együttműködő kötszergyárban, melyet dobbantónak fejlődési pályám szükségében tekintek sok tanítást vélek felfedezni elfogadás rendszerezés rendszeresség megtartás tekintetében.


Maszírozásra akkor keresnek ha elhiszem tudom magamról hogy tudok maszírozni megjelennek akiket maszírozhatok kiárad belőlem a rezgés melyre kapcsolódnak mentál szinten. Addig is ezen munka mellett fejlődni tanulni gyakorolni minél többet ezen témában körben mellyel informálisan kialakul amiből jön magától ez a hivatás.

Kapcsolódva ehhez hamarosan elkezdődik lélekgyógyász képzés a Menthyon akadémián melynek erős összefüggését érzem ezen hivításommal fejlődni bővíteni ezen tudás tudásával tenni amihez érzem szívem vágyát.

Szépen csendesen figyelek teszem tennivalóm középen szerelmesen édesen finoman életteli kapcsolódásokban minden szintben résztvéve szívem adásában élve élvezve szeretve.


 


 

 

Teljesülés

 

 

Úgy érzem egy ideje érlelődik bennem egy összegző összesítő jellegű bejegyzés írás érzéstárzó közvetítő írás melyben visszatekintve 99 eddigi bejegyzésemben leledző élmények pillanatok tapasztalások éréseinek érzéseket bennem ébresztő nevezhetetlen álomszerű valósulásait olykor nehézségeit érésének elviselhetetlennek tűnő szakaszait összegezzem tanulságot vonva látva így egyben megadva a lehetőséget magamnak mindenkinek jobban rálátva hogy is van ez így egyben.

Egyszerre nagyszerű ám vele együtt nehéz poros sáros út az önfejlesztés önmag felé haladás folyton hámozva lefelé arra rakódott kitudja mióta nehezedő terheit szükségtelenné vált programjait tisztulva egyre fényesedő szívvel tisztán nyílóvá válni minden pillanata teljes egész amikor érik gyümölcse méginkább rálátva minden érzés élmény varázsának szépségére.

Amint úgy tekintek úgy szemlélődöm mindenre szemléletmódom tisztázásával bármi miben épp vagyok az értem van azzal fejlődök az segít építővé válik minden történés tapasztalás élmény feloldódik a bélyegzés megnevezése energiáknak olyan folytonos áramlásban elfogadásban élve amiben a szabadságom valóban megélem megszületik az miért itt vagyunk.

Életre kel egy végtelenül újból újra új élményeket szülő szabadon áramló energia ami teret engedve lehetővé teszi álmaim vágyaim életem megélését segítve egyengetve mindig annyit adva amennyire kész vagyok aminek épp itt az ideje szeretve napos szívvel lélekkel szellemben napos szívekkel lelkekkel mosolyban derűben segítve emelve egymást.

Tetszik hogy ami ezekelőtt nagy gondot okozott tanácstalanul köszöntött most engedve ami jön engedve ami megy hamar pici átmenettel oldódik érik bennem teret engedve középen szemlélve következő lépcsőre érkezésem lépésről lépésre egyre nyíltabban folyton nyílóban figyelve szeretve.

Folyamatban folynak meditációk közös égben való felemelő jelenlétek melyek mindig mindig új újabb említésekkel felismerésekkel nyílásokkal örvendeztetnek olykor belerévülve soksok pillanatba uhh na ez.. érzéssel töltekezve egymást látva nyílva nyílóban átadva egymásnak egészben ezek valóban felemel ő örvendő töltetek melyek mint pillangó röppennek úgy mint minden azonnal változik mégis mégis aztán többel sokkal többnek érezve lélekzve megyünk érünk tovább.

Időközben idejében kapcsolatba léptünk Andival Ki kempingben dolgozik míg maszíroztam találkoztunk is váratlanul hoztak össze minket az energiák rajtunk kívül eső behatásokra azt veszem észre figyelem együtt fürdőzünk maszírozom sétálunk fagyizunk kézen fogva összhangban együtt rezegve erőltetés nélkül nyugodtan engedésben soksok hasonlóságban egymással.

Új és szokatlan és picit ijesztő is nekem ezen helyzet viszont áramlok úgy mint eddig ahogy tanulom érzem teszem ijjedségem felülírva új érzésekben fürödve vidáman mosolyokban bizsergető érintésekben melegedve ahh ilyen is van olyan csodálva érzésben hogy ez csakúgy magától nem is keresve rámtalál ránktalál összehoz emel tovább minket szabad szabaduló energiákkal közösen.

Felismerem figyelem itt van a félénkebb énem érzésem is mely ijjedten áll ezen helyzet előtt ijjedten a munka végezte előtt is viszont erősebb azon érzésem erősít az amire rájöttem megerősít Zsoltival való egyeztetésem miként hagyni engedni ahogy jön ami működik megtapasztalva bizonyságot szerezve magamnak róla hogy értelmetlen aggódni figyelmet energiát adni annak amire nincs hatásom amivel csak erősíteném tanácstalanságom.

Érzem mélyen bennem körülöttem minden jól telik emelkszik lélekzik figyelésben nap erejében hold világában véve a jelet engedni a magos-abbat magas-abbam élem élvezem jelenben szeretem szerelem hídja hívogat szivárványos kék égen zöld eredőben forrásban fürdéssel gyer tya tisztaságával élek égek világítok

Lovas

 

Serényen mégis büszkén
Ló és lovasa egybekelvén
Halad minden patkóval vagy anélkül 
Nyerges ügetéssel lényem beleszédül


Nyugadalmat és békét ad
Amint élsz természetével
Szemeiben kàpràzatos vilàgok
Csillàmló éltetõ mélyültséggel


 

Írom mi történik velem , rejtelmesen
Mindazt mire fényt derít , megpendít
Àgak tekintetek szelének térségében
Vàgyak mutatjàk szívek húrjait

Elderengve íràsomban , felfigyelek a hangokra
Mozgó energiàk àramlàsa belém hangolva
Középen kódolva engedem szabadon
Repüljön oda is , hol vàrjàk màr nagyon!


 

 

Áramlás

 

Áramlásban engedéssel fogadással adjisten fogadjisten egyenletességre hangolódva élem adódó pillanataim felfelfigyelve a benne rejlő ajándékokra jelekre említésekre melyek táplálva melengetve visznek segítenek.

Kitárulóban versírási hullámom minek kiváltója egy érzelmi mélypontszerű megélés jelenlegi maszírozó pályám elhagyásának feldolgozása befogadása engedése haladt át ilyen formán rajtam amely megindította bennem ezen ingerek kifejezését versbe foglalva.

Aztán jönnek maguktól továbbra is mikor miről épp amit megélek vagy érzek elkezdem írni van hogy 5 perc alatt megírok egyet magamból engedve teremtés kapujának ajtaját nyitván megélni az alkotás felemelő élményét kitárulkozva nyíltan.

Sikerült áthaladnom kétségeimen igen hamar bár még fájdalmasnak érezvén miszerint elhagyom jelenlegi munkaköröm amibe úgy érzem beilleszkedtem viszont bízom benne jobb érkezik ezen változással ami körvonalzani látszik engedem megáll így ellenkezésem lehetőségem megterem.

Egyedül az erdõben zöldbe borulva
Fànak ölében megtalàlom önmagam
Érzését àtadva mesél nekem eredõn
Törzsére csókot hintve békében köszöntöm

Mindazt mit tisztàn sugàroz
Arcom kisimítvàn megajàndékoz
Lassan jàrva bokros csendjében
Figyelem mi minden terem itt meg

Mélyen feloldódom szent terében
Amerre csak nézek békés fényes
Bódulok madàrénekek hangzatàban
Mezítlàban nesztelen megmegàllva

Lélegzetàllva megdermed az idõ
Sas röpte làtvàn meghökkent az erõ
Nyílegyenesen szélnek hàtàn
Céljànak tüzesen àtadva magàt


Fogadom ami jön engedem ami megy segít ebben természetteli erdőségem megválasztott élményeim engedve lehetőségeimnek újbóli újdonságok tapasztalásában megtanult leckék hasznosításával fejlődésem segítő érzelmeim táplálásában szívemmel tisztán látva folyamatos áramlásban.

A hatodik paraután szűkebb körben így otthonosabbnak érezve erősebb behatásokkal oldottan nevetve örömben jelenlettünk hazajövet Évivel tovább áramlottan figyelemben rezegve jöttem haza nagynagy jókedvvel.

Másnapi 3. meditáció napra frissen megujuló veterán bicajjal rugós nyereggel földúton révülve érkeztem ami békás tóval gazdagítva maga az út boldoggá tesz aztán a megérkezés nagy hab a tortán ismét teljes átadás ellazulás melegség lebegés szívhangoltan dobogva szeretetben töltöttük közös terünk.

Zsoltival való egyéni találkozóm is megtelt ezen érzésekkel még ezen események előtt fő behatás az egyensúlypont besegítése aminek legegyszerűbb szere a nap szívem napja belső napom helyénvalón legyen sokminden mást tanulva fényesedve emelkedem.

Férfi csoportban továbbléptünk hatodik alkalomra megismerve mégjobban önmagam fontos említések folyásában főbb érzelmi sérüléseim is azonosultak előttem mint elhagyatottság és elutasítottság melyeket egyéni érzékelés módján adtam tudtomra ezzel is oldva és azóta is oldódva bennem mutatkozva kívülöttem.

Táncra amikor megyünk Judittal az új helyen új élmények lazán és mosolytelve mozgásban lendülünk figyelmet adva egymásnak valóban kikapcsolódó módban magunkat megélve egymás szemében testével egyhúron összehangolva lelkes vidám vezetéssel telítve élvezzük.

Túracsoportunk újabb túrával gazdagodva Haláp és Háromhegy helyét bejárva révedeztünk 25 méteres kilátót és víztornyot látogatva gazdagodva lélegezve erdőséges tiszta levegővel telve menetelünk. A munkám továbbra is lelkesen és méginkább pozitív visszajelzésekkel végzem megadottan úgy mintha csak most lenne hisz most van.



Palántolok kertészkedek füvet nyírok szívesen versekbe révülök belemerülök lényem feltáruló nyílóságába igyekezve figyelni a lényegre mit szívem lát szaunában töltedzem erdőben tekerve Sast érezve Ááá zó hangot kiadva még ha csak órákra percekre is felszabadulva egyre többre szabadságban érzékelek

Az Ááá elején keveset Aztàn ahogy jövök bele egyre erösödik mélyül a kiadott hangom Rezeg lefelé érzödik a szivnél a rezgés aztàn a làbaim felé is mezitlàb a làbam kicsit besüllyed A végén bódultsàgszerüt meg tiszta minden mintha meditæltam volna
A feszültség tovaszàll

Érzem hogy mindezekben dolgozom valamin valami dolgozik bennem alakul változik bontakozik nyílik virágzik észrevétlenül megmutatkozva mosolyával meglepve versekben kifejeződve örömteli érzések kapcsolatok fények emelnek áramlik békés folyásban

Slambucfőzés bográcsban nyúlpörkölt ajándékával őz energiájával szalonnasütésem hevülésében rezgésük emelésével szíverősítés engedésében inkább tényleg magamra összpontosítva magam fejlődésében merülve magam boldogítva igyekeszem igazi valómat fényre deríteni melynek útját sok virág örvendi sok madár csicsergi soksok mosoly építi életenergia fényezi


 


Röpülés

 

 

Röpülnék hovà szívem visz
Mi ben egynek élem életem
Hogy miért nem teszem
Sokszor magamnak is rejtelem

Gàtak rekedések rekesztenének
Eleresztem ezen kötõdéseket
Mégis mindig valami visszavisszahúz

Àm érzem tudom ez mind értem van
Könnyem olykor megcsurran
Egyre megélem szàrnyaló képzetem
Hidegràzó megzendüléssel középen

Röpülök ezen érzések ölelésében
Épen egészében az örömben
Hiszen ez màr a röpülésem...

Gyermek

 

 

Szemeiben ott ragyog minden

Mi ittlétünk lényege

Arca tiszta pompa pihepuhasàg

Fent lent egyszerre szelíden



Jàtékosan kacagàssal rugdolózva

Mutatja mi mindõnkben benne van

Szólít õszintén hol sírva aztàn nevetve

Figyelj a bennem rejlõ mostra

 


Vidàm tiszta harmónia sugara

Fényes virgonc léte szàmra mosolyt csal

Melengeti szívem magjàt àthatva

Szabad àramlàsban megadottan

 

Verseim

 

 

 

Csendes révülésem szaggatja énemet

Àramló érzéseim figyelve émelygek 

Csodàlom sokszínü vilàgító fényemet

Oldom bennem mélyen elàsott létemet



Fogadva hozzàm àramló rezgéseket
Làtvàn a mögöttes összességet
Nyugtat mégis felkavarja
A bennem lapangó csíràtlan léteket

Sóhajjal erjedve libbenek
Belàtom ellenkezni teljesen felesleges
Érzem és tudom mindennek okàt
Megértés àgyàval àlmodom tovàbb

Bízalmam erõsödve làgy tavaszi szélben
Folyik haladva a maga rendjében
Ahogy reagàlok az bizony enyém
Lazàn mint énekesmadàr dúdolva engedvén

Megpihenve egyegy àgon màs térbõl nézve
Feléget bennem rejlõ minden kétséget
A fénylõ napnak advàn magam
Vilàgít minden a maga természetességében

 

Utam hol sötét hol fényes
Mikor milyennek élem

Éber àlmaim hullàmtörõ erejével
Viszem magam jelenében

Középen làgyan lüktetõ harangom
Széllel lebegõ hófehér pihékben

Megyek tovàbb hova utam visz
Szélnek hàtàn suhanó leveleiben

 



Megadottan

 

 

Átadva Magam megengedve elengedve irányítási hajlamom folyton buzgó jobbantudó elmém jelenléve megélni milyen amikor "csak" áramolva megélve azt ami van ami jön ahogy jön figyelve rácsodálkozva ÉLettel telve érezve a bizsergést nemtudni honnanjövő mindent felülmúló átadottságot jelenlétet nyugodt mosolytfakasztó ahhh itt vagyok ezért vagyok nem kell több élményben részesülök repülök bele.

Legutóbbi szaunázásom során felfedeztem mennyivel hatékonyabb megengedőbb szervezetem azon része amely felelős akadásokért jelenlétem megélésében hogyha behunyt szemmel napszimbólumot magamelé képzelve amit adnak forró meleget sugárzó szaunakövek mélyen belélegezve ánizsolajos felöntést majd lassan nyugodtan szájon kiáramolva szabadon engedni amint árjárja testem minden sejtjét lelkem frissítve illatozva továbbáramolva a mindenbe meghatottan

Nagy örömmel békével tölt fel tudata ilyen jellegű minőségek beengedése megélése ami adatik élek vele magammal viszem tovább fénnyel telve hatványozottan ragyogó érzések melyek tudása folyton érő csodákban mutatkozik lep meg utam során mint semmiből megjelenő rózsaszín lepke

ANnak nyugalma hogy bárhogy is van az értem van előnyömet részesíti emelő szándékkal segít ennek a szándéknak megadottan lenni megengedetten átadva magam szembeszélnek engedve hátszéllel repülve hajolva hajlandóan amikor annak van ideje egyszerűen erőltetések szenvedések elengedésével sikerül egyre sűrűbben figyelve megélni ÉLni.

Nyilván ezen jelenlétek beépítése áramoltatása kihatással van mindennapi tapasztalataimra tevélenységeimre sokszor figyelem meg kapcsolataim társalgásaim során megnyilvánuló jeleiket visszakacsintó rezgéseit melyekkel fellépő nehézségek kihívások is egyre játékosabb lazább tudattal nézettel figyelemmel oldódnak segítik haladásom mint hátráltatnának vagy akadásként jelentkeznének.

Úgy érzem most jelentkező hideg széllökések áramlatok segítik tisztulásunkat felfrissítik érzékelésünket befelé irányítják figyelmünket valami nagy erős elemi mindent átható érzés amikor úgy érzem feloldódom eltűnök mint én csak vagyok jóleső érzésben fellélekzek

Beengedve a sámándob ütemét szívből ragyogó tekintet merülésében szívmelengető ölelésben megnyílva tisztán sallangmentesen hálával telve köszönöm hogy megélhettem sokszor élhetek ezekben ezen érzésekben önmagam visszajelzéseként minden rendben csak nyugi jó irányban vagyok

Nyilván szívem húz ezen élmények tapasztalások irányába közösen megélt tiszta érzésekbe amelyek iránt erősődő vágyam mutatkozik hogy ebben lehessek szabad áramló energiában amiben megengedetten jelen van ami szeret amik tiszta szándékkal rendelkeznek amik szívemet melengetik teret engedve annak is amik ezeket ellenzik ellensúlyozzák ezen érzésektől is tanulva aztán tovaszállni hagyni hadd menjen

Bízom magamban abban ami táplálja e magot öntözi világítja minden nap fényével ezen érzéseim gyümölcsözésében egység egyesülés élményében minden élvezetében figyelmem tágulásában egészben való ragyogásban virágzó életemben csodák további áramlásában emelkedésében folytonos fejlődésünkben.


Olyanjó rengeteg ilyet megtapasztalni valóban élni visszatükröződni látni ami bennem él aminek teret adok engedek aminek teret enged ad felettesem felel ős öm fénytelve nehézségeket is építőleg fogadva megadva magamnak esélyt lehetőséget mosolyt nevetést sírást épp ami adatik zöldet kéket hupinarancsot elevenen gyermeteg könnyedséggel kézenfogva egymásra mosolyogva

Hogy mi adja ezt eddigi utam során úgy érzem az elengedettség bizonyos nem tör ő dömség megengedés átadás valami nagyobbnak még ha nem is biztos áramolni élni adódó lehetőséggel érzékelve a jeleket transzszerűen ámde mégis ittléve tudva alkalmazni ezt tetteinkben szavainkban összehangoltan megtestesítve azt mit megtestesítünk

Bízva életünkbe lépő megjelenő segítőinkben együttműködve alázattal fogadva jószándékú útigazításait. Szeretni mindíg fejleszteni fejlődni igyekvő részeim elvárás rohanás mentesen. Élvezni ízeket örömöket amit lehet amíg megadatik azt is amit.

Ami jön fogadjátok ami megy engedjétek menél jobban erőlteted akarod aggódod anál kevésbé teljesül minél egyre engeded hagyod fogadod annál jobban fakad gyarapszik telítődik valósul

John Lennon tollából: “Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: “boldog”. Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet.”

Találkozom találnak rám emelő jellemű versek dalok dobhangzású hangok álmaim jópárnapja intenzívek sokrétűek melyek jelzik tisztásom tisztulásom oldódásom olykor megtalálnak borúsabb érzéseim melyek hamar elköszönnek bátorítanak hajtanak tovább bennem a bizonyossággal innen már csak jól járhatok  .

Az elsõ bevillanó vàlaszom hogy àlmunk is valósàg ott is éljük életünk màsabb síkon csúsztatott térben ugyannyira élet az is mint amit most életnek érzékelünk.

Hallva Sting dalait érezve az érzést amit közvetít Ő érezni Judit tesó szeretetes hajápolását meleget fújó hajszárítóját :D szóval és betűvel érzem értem figyelem becsülöm ezen pillanatokat Ő ket Mag amat

Idejében tudja melyik könyv mikor érkezzen hozzám melyik vers érzés mondat dal visz előre ad hozzám emel tisztáz említ emlékeztet frissít őrjítően felforrósít megindít megnyugtat beköszön megerősít legyen akár csak egy dícséret lelkem simogató jószó minden rendben minden a legnagyobb rendben ben rebben...

Itt megírva ezen sorokat belelazulva jóérzéssel töltve szívemből rezegve dobolva kiáramolva megnyílva oldódva mégis kissé hiányérzettel meghatottan várakozóan érezve ezen érzések melegét tüzének erejét tudva mennyi minden van még olykor hullámozva tengerem meséiben képzeletem álmaiban földanya ölelésében örülök

Szókratész


 

 

 


Lélekzet

 

Középen

Mélyen belégzés nyugodtan lassan kilégzés belégzés kilégzés belégzés lélekzés béke és nyugalom járja át mindenem azzal a folytonos belső felszabadult izzó áramló maggal mi fényesen ragyogó töltést juttat az átadottnak az elengedettnek mindennek ki kéri befogadja áramoltatja belégzi kilégzi érzi szívében szívből szívbe rezegve emelve.

""Amikor örülni tudsz minden pillanatnak, úgy ahogy van...ez a belső ragyogás átfesti a külső világodat is. Ha benned jóság van, szeretet van, akkor egyszerre a világ is megtelik jósággal, szeretettel.

Varázshatalmad van. Lélegezz együtt a természettel, ragyogj együtt a csillagokkal, áramolj egységben a léttel, légy a jelenben, lásd visszatükröződni Istent mindenben, és légy tanúja annak, ahogyan a szívedben kinyíló virág beillatozza a világot""

A mosoly dala nyugalom ¤ A nyugalom dala mosoly . A szív dala hív.

Rámtalált Naptengeri tiszta fényes dala amit hallgatván figyelvén laza világban találom magam egyben magammal elengedetten megengedve beengedve a fényes hangokat az élénken létrejött rezgéseket a csendből fakadva.

Megcsodálhattam ehhez hasonló világomat élénkült változatában is a művelődési házban előadott hangok forradalma ifjúsági fúvózenekar és zongora kíséretében olyan élményeket engedek magamhoz amik erősítenek emelnek jó érzéssel töltenek mosolyt hoznak tapsot erőt ámulatot csodát hogy ilyen is van és részesévé válok figyelmet adok neki figyelmet kapot belőle.

Részt vettem ezéletbeli első lovaglásomon izgatottan felfokozva érkezvén megélve minden pillanatában jelenlétérzéssel és eltökélt figyelemmel hamar a lovon találtam magam nyeregben lépésről lépésre felvéve az információt kedves rendes lovasoktatómtól és lovamtól hamar egyensúlyban érezve magam több mint 1 órát eltöltve lovon ügetésig és irányításig eljutva.

Igazi megnyugvás izgalom mindent átmozgató hullámzás ló és lovas együttműködése erő semmihez nemfogható lovaglás érzés jelenberázó jelenelerepítő élmények erőnléti edzés figyelem adrenalin bomba KO nagyon finom egyensúly.

Hátán ülve elrepülnek gondjaid,
Hátán ülve szívfájdalmad megszökik,
Hátán ülve magányod elvándorol,
Hátán ülve végre érzed: valakihez tartozol!
Hátán ülve a szabadság szárnya hív,
Hátán ülve boldogsággal telik meg minden szív,
Hátán ülve felragyog az azúr ég,
Hátán ülve megérted, hogy a világ Velük szép!


Rubin

 

Megtalálnak ismételten és fokozottabban azon tevékenységek melyek során kiteljesítve komfortomon túllépve akár repülés szárnyalás érzéssel azonosítva teszem amiért jöttem jelenlevőnek lenni élni vágtatni aminek érzését figyelem akár kertészkedés közben vagy hintaágy szerelés közben vagy kerékpárom tisztításában aztán az úton egyik hajtás a másik után.

'Nem az a legrosszabb ha innen el kell menni Hanem amíg itt vagy nem tudsz az lenni amiért jöttél ` Kowa

Előre nem eltervezetten megindultam Józsa irányába aztán jőve az ötlet hogy megnézem minden részét előtte beszélgettem Évivel hogy akkor fog menni lovaglásra talán belejátszhatott ez is tekervén Józsa északi részén mintha ekvarázsolt falvacskában találnám magam családias zöldellő virágzó utcák kedves rendes baráti házak egyik ilyen utcán haladva beletekertem Évibe ki pont akkor tartott haza lovaglászásból.

Na ezt hirtelen eszmélni reagálni erre egy ilyen huh erre mennyi esély érzés és közben még meg is szólalni aztán kiderülve hogy ahol épp tekertem épp ott laknak abban az utcában kicsit ütött az érzés meg a beszélgetés is a szokásos könnyed laza kicsit most rökönyödött hangulatú lett :)

A tánc az új helyen új tanárokkal most jobban élveztem visszaköszön az az érzés amikor mi kezdtük hangulatot érzek a partnereknél akik most kezdték viszont a hangulat és a lányok szépek és virágzóak így sikerül lazán és jókedvvel lépkedni mosolyogni áramolni élvezni kicsit azt is hogy önbizalmasan tudva vezetni tudok segíteni.

A 2. meditáció esemény újbóli új élményekkel töltve elengedve helyet teremtve az újnak a hozzámvalónak ismét átadottan felhangolva rákapcsolva a tisztámra tudatalattim végtelen erejére ragyogó tekintetekben társalgásban érezve a vibráló áramlást fényt erőt élhettem meg magam.

Sokat gyakorlom az ÁÁÁá sámán technikát amelyt a csendtáborban kaptunk kézhez ezek jönnek spontán amikor kéztetést és jelt kapok hozzá csinálom feltölt helyrerak egyenget tisztít gyökerez földel tetszik hamarosan Zsoltinál is csinálunk közösen ilyet.



Maszírozó gyógyító tevékenységem érzetem és visszajelző jelzések alapján is igazán fejlődő és töltő erősítő hatással bír igazán jólérezve magam hálásan kiáradva befogadva elevenen jóérzéssel eltöltve hogy segítek ezáltal én is gyógyulok figyelek rezgek élem a mozdulatokat.

Kissé kilendített Peti figyelmeztetése miszerint keresek e már munkát mivel a gyógymasszőri képzés elkezdése volt a feltétel hogy maradhassak minek elcsúszása elkezdésének csúszását okozta ez most közlésre került hogy számítsak erre kicsit nyugtalanná tett aztán középen nyugtat az a tudat hogy amit lehetett én megtettem teszek meg ha tovább áramlok innen jobb jön.

Hamarosan találkozom Zsoltival 3 hónap után egyéniben a kezel-ő ben ami úgy érzem jókor jó időben eljött idejében esik meg. Teszem amit hozzátehetek szívemből érzek élek engedem segítésem rendeltetésében áramolva intuitívan érezve figyelve mosollyal egyre körforgás ez a forrás

Örömmel időztünk kétkeréken Pistivel a szabadban magból fakadó meglátásokkal nyilvánulva kitárva elmerülve a látványban elengedve hagyni megtörténni akadástalanul figyelni természetszerű hintalibbenéshez hasonló könnyedséggel nevetéssel libikóka ugrások súlytalanságában a fényben fürdő zöld rengetegben

A mai szaunázásom közben aki ült ott benn a szaunában erőltetésmentesen ellazulva könnyeden beszélgetésbe merülve átadottan tekintettem magamra belélegezve kilélegezve megélve mit adhat egyben lenni szép természetes vonzerőket érezni beleremegni vágyni égni feloldódásban révülni

Az igazi cél nem a végcél hanem élvezni azt amit csinálsz nézvén ezen új motivációs előadók varázslatot adó videóját az érzés ahogy végigráz rajtam a hideg egyes részében felfedezve saját tapasztalásom beleélve magam könnyem is kiszaladva felráz megérint megindít

Jön magától mindig néha porosan olykor feltárulva olyan dolgok tapasztalatok érzések amik régről újból beköszönnek olykor együttérezve oldván másban érzékelve ámde ennek rezgése bennem is megléve semlegzésben itatva egyesbe téve

Örülök hogy részese lehetek örülök hogy kitartottam örülök hogy nem adtam fel örülök a további kihívásoknak a további kiteljesedésnek köszönök minden lehetőséget segítséget bízom az időzítésben figyelek élek lélekzem3


Segítség

 

Minap hazasétáltam Judit húgommal , mindig tartalmas beszélgetéseket folytatunk ilyenkor olyan tesós séta ez nyugodt és áramló jóérzéssel töltő emelő építő. Feljött témára a segítés segítség kérése-fogadása.

Érdekes hogy aznap olvastam erről a Hidak egymáshoz című könyvben hogy aki segítséget kér alárendelődik a segítséget adónak valamilyen szinten elismeri ezzel hogy akkor ott azonbeli tudása szerint nem képes ezt megoldani nincs ereje hozzá , viszont segítséget kéréshez igenis nagy erő szükséges bátorság és megengedés megengedni hogy elfogadjuk a támogatást elismerjük ezzel most nem boldogulunk örömmel fogadjuk a segítő szándékot.

Bizony megtanulandó és fejlődésben gazdagító helyzetek ezek ám tudni azt is hogy segítséget csak akkor adunk ha kérik merthogy másik oldalról nézve ha segítségünket erőltetjük valakire ezzel magunk nagyságát fitogtatjuk még ha tudattalanul is. A kéretlen segítéssel ártunk magunknak is és akit segítünk annak is azzal hogy nem bízunk benne hogy képes önmaga megoldani a rábízott feladatot.

Azt figyelem egyre folyóban ha segítségért fordulnak hozzám azt a kiforrott és tapasztalati utamon beérett tudásomból adhatom ami önbizalommal és jóérzéssel eltöltő hogy tudom magamról igazamat igaz segítséget nyújthatok mindezt erőltetésmentesen szabadon áramolva mag-amból szeretettel olyan lazán spontán néha magamon is meglepődve aztán tudva hogy igen ez ebből és abból rakódott össze.

Aztán ezen segítések örömmel töltenek visszaigazolnak ismételésre késztetnek erősítik tudásomat így gyógyul mindkét egyenrangú lény.

Sőt sokszor elég ha jelen vagyunk egymás terében ezzel áramlik az energia gyógyítjuk egymást akár szavak nélkül. Ugyanez igaz lehet ártó energiák esetén is így fontos ennek esetleges előfordulása esetén önmagunk fényáramlásának keringetése önvédelem szempontjából is.

Megtalálnak azok a helyzetek amikor segíthetek olykor tudatosan látom hogy ez most igen az a helyzet nem erőlködök rá csak engedem mint például Laci barátom segítése ily módon , munkahelyi spontán beszélgetés kialakulása minek végén megkérdezi hogy amúgy én tanulok pszichológiát ? Azt válaszoltam hogy sokat tapasztaltam már ami kezd megérni bennem tudássá :)

Tartottam egy kékoldal böjtöt úgy villámszerűen jött az érzés hogy most az ideje : a böjt alatt találtak meg ezek a segítség kérések is. És az érzékelésemet is finomhangoltabbnak érzem mintha egy görcsölt cipőfűző görcstelenül üzemelne.


Megadom magamnak a lehetőséget hogy magamból merítve magamba mélyítve magamra töltve energiám nagy részét erősítsem magamat amivel erősítem környezetem belülről kifelé bentről áramlani akadásmentesen felszabadultan.

Magamban béke körülöttem béke magamat szeretem igazán tudok adni szeretetet tudom látni a csodákat csoda vagyok csodák vesznek körül. Visszanézve legutóbb ilyen megfázásos betegség fél éve jelentkezett akkor egyeztetvén Zsoltival ez e gy szakasz lezárása és igen most összefüggve a rosszulléttel egybekötve egy újraindítással jól jött az erősítő böjt.

Beültem szaunaszeánszra amiből a meditálós nyugtatós tetszik ez negyedórás és beülünk 15-20an szaunamester nyugtató zenével lerelaxál minket sejtszinten ellazulunk gyógyító programmal majd most narancs-gyömbér-só pasztával ledörzsöltük testünk minden részét ami tisztít frissít élénkít mentál-test-szellem szinten egyaránt

A masszírozás közben is megtalálnak olyan beszélgetések ahol áramoltatom építő beszélgetésben energiahullámzásban felmerülő témákban meglátásaim áldomásaim amiket abban a pillanatban jelenléve átadhatok valamint beépíthetek amit úgy vélek ami szükségtelen haddmenjen

Felfedeztem egy mágikus pillanatot: A közös teás dobozunkon a csapatnál egy göncölszekért ábrázoló teapiramist amire a fedezd fel a mágikus pillanatokat buzdítást rótták. Nagyon megtetszett és meglepett mivel mostanában mióta Évi felhívta a figyelmemet a dézsafürdőzésnél a göncölszekérre azóta azt látom meg elsőnek az égen csillagnézés közben és most már a teásdobozon is megjelenik :D

Mindenképp biztató és vicces érezni ezen jeleket látni öltözőm ablakából az úszásra igyekvő nevető gyermekeket csobogó csilingelő fülsimogató nevetésükkel kacagásukkal csacsogásukkal ahogy csak a jelenben lépkedve élvezve a folyamatot

Ugyanakkor keserítő volt átérezni látni ahogy egy apuka két fiával gondterhelten dühét fiain vezetve gorombán odaszólva fiának trágáran kifejezve magát a kerékpárjának fogására felszólítván látva a fia arcán azt a tanácstalanságot értetlenséget hogy mi ez miért kapja ezt mit tett és ez csak egy percnyi ilyen volt és úgy érzem ez benne is ragadt aztán csak nézett engem az ablakban ahogy nézem mintha megnyugtatta volna tekintetem.

Várom a következő együttlétet a közöség jelenlétben a szeretetáramlásban ami most a meditáció nappal következik igyekszek ragaszkodásmentesen lazán csak így tovább áramlani fő a főztünk kakaspörköltöt Lacival elsőnek ettem a feje velőjéből meg a lábából hogy viccesen és jókedvűen zárjam eme említésem Laci szavaival élve: Olyan enni a lába végét mintha bimbót szopogatnál :P


Figyelem

 

Ideje írni

Csak úgy jön. magától erőltetésmentesen kívánkozóan lazán szívből. hogy itt az ideje formába önteni érzéseim átengedni kiáramlani magamból jóleső érzéssel átadni továbbengedni ami itt van benn itt lüktet dobog ver erélyesen olykor gyengéden erősen aztán gyengén szárnyalva.zuhanva EGYre többet középen egyensúlyban áramolva fényesen mosollyal arcomon érezve élvezve létem jelenem.

Mióta újraszülettem újraindítást kaptam lehetőséget kaptam a folytatásra a fényem áramlására erről még nem tettem említést csak azok tudják kik velem voltak most leírom írott forrásba vannak ilyenek amikről nem szívesen beszélek -írok majd egyszercsak előjön amikor úgy érzem jönni kíván és nem erőltetve leírom.

Történt egy rosszullétem ami már több éve történt velem a cukrom leesett annyira hogy rángatózás és eszméletvesztés lépett fel alvásom közben amit a szobatársam Dani észrevett sietve segítségért Zsolti hozott vissza élesztett fel a szívemre tett kezésvel és energiájával egyensúlyba állította testem-lelkem-szellemem mire feleszméltem és onnan van kép látom őket hogy figyelnek energiájukkal támogatnak.

Köszönöm és köszönöm családtagjaimnak társaimnak mindenkinek aki már látott így és többször megmentette már életem. Ez mégis most más érzéssel tölt el mintha újraindítás történt volna elkezdtem figyelni a cukraimra írom és figyelem változását.

Érdekessége még ennek hogy a rosszullét után ugyanúgy folytattam napom mintha nem történt volna semmi , ezelőtt másnap csak az ágyban fekvésre voltam képes.

Nem először menti meg életem Zsolti , ha nem segít életem mélypontjának megélésében figyelmét adva , most aligha hiszem hogy itt írhatnék , köszönöm magamnak is.

Vannak még most is fejemben olyan folyamatok miket most erőltetettnek éreznék leírni és úgy érzem nincs erre még megérve bennem ez nem érzem úgy hogy szívesen leírnám talán félek is leírni ezeket közzé tenni ami jelzi azt hogy rendezetlenül áll ez bennem zavaros.

Mióta visszakerültem a hangosabb életbe azt figyelem magamon hogy kiegyensúlyozottabb és nyugodt megfigyelőként érzem magam nyíltan lazán és mintha az idő lassabban haladna környezetemben ingergazdag vibrálás több az összkép a fénylés a csodák.

Több mindent érzékelek és zavartól mentesebben ha zavaros is nem veszem magaménak megengedem neki hogy jöjjön és menjen nem tagadom meg átengedem , megnyílok a világnak hagyom hogy megnyíljon nekem mindezt egyre tudatosabbá téve fényben

Úgy érzékelem egyre többet vagyok a mag állapotában abban hogy nem érzek feszengést tetteimben nincs megfelelési kényszer teszem amit szívem vibrál mondom mit érzek és élvezem ezt a változásban folyó létet jelent

Egy most érkező megfázás mintha jelezné 'maradj a földön" vonulj visszább kicsit töltekezz az elkövetkezőkre ne szárnyalj gyönge szárnyakkal. Kicsit ezt visszavonulónak érzem a megélt szinthez képest ami okoz kis libegést engedem ezt is szabadon


Részt vettem a férfi csoporton és az utána jövő napünnepen mindkettőben jelenléve és megnyílva átadva magam ebben leledző élményekkel gazdagodva ragyogó és gyermeteg könnyedséggel többiek részéről is ezt kapván.

Van bennem egy fura érzés ami kezd kötötté válni és olykor megzavaróvá eltébolyít beleborít egy ismerős érzésbe olyan önrészem újabb fényére rávilágítva amely úgy ragyog mint a nap úgy árasztja fényét mint a csillag egyszerre nap és hold olyan szabad erélyesen vadul gyengéd

Élvezem magamat azt hogy tudom szeretni magam szeretni amit csinálok van ennek ellenpólusa amire így visszanézve nagyon szorongós kétségbeesett és megfelelni vágyó énem köszön vissza köszöni hogy megmutathatja ezt az oldalát is amiből rálelhet középpontjára

Kifeküdni a fűre a nappal eggyé válni a fűnyírás minden pillanatát élvezni. Ha hiányérzetem támadna vagy zavarná valami egységem teszem a lufiba és bízom magamban erőmben szer-etet-emben,úgy érzem egyre sikerül ezt révbe segíteni figyelmemmel energiával táplálni jelenlétemmel segíteni környezetem mégis azért még igyekezvén vágyódva az újbóli örömteli élményekre

Jönnek sokszor magamból abból az ilyen megérett összefüggések csak felötlenek megérnek áramlik belőlem a megélt tapasztalt elemekből összeérő tudássá érő kapcsolódások amik amikor érkezni kívánnak vagy kívánják megnyilvánul olykor engem is meglepve hogy uhh ez most hogy honnan miből aztán vagy egyből vagy kicsit később rálátva ott is a válasz.

Amit úgy teszek most egy lufiba: a hiányérzetem a mostanában tapasztalt örömteli élmények iránti vágyódásom a jelennel való olykori ellenállásom önhibáztatás bármi jellegű dolog iránt

Halad a göncölszekerem hol én tolom hol utazom benne hol csak szemlélem az erdők hegyek fák a folyók madarak üzenete a csillagok fénye az út élménye embertársak fénye figyelve élve


Béke

 

 

Megérkezvén a Csend hangjaiból , a jelenlétből , az együtt töltött közösÉgből rengeteg csodás élménnyel tudással nevetéssel izgalommal gazdagodva ám mégis az ilyenkor beköszönő érzés is jelen van hogy Ó miért van vége mintha hiány keletkezne egy űr az űrben.

Az esemény előtt úgy éreztem nincs mondandóm jobban esett a csendben figyelés a várakozás varázsa az érzés hogy közeledik az izgalommal jövő szabadság. Felülmúlt minden bennem megbújó elvárást elképzelést minden úgy áramlott csillogó nevető és vidám gyerek szemekkel szívekkel ahogy álmainkban megéljük.

Álomból lett valóság fényből világosság.

Köszönöm a Csend Hangjait. Nehéz ezt szavakba önteni és csak egy részét képezi ezen érzéseknek amelyekkel töltekeztünk itt a csodás élményekben elmerülve önmagunkban mégis közösÉgben!

Igazi vibráló élénk szívmelengető és 1 hónapnak érződő eltöltött idő csodás környezetben és csodákra nyílt szívekkel soksok felismeréssel tanulsággal kiváló vezetéssel mélyebbnél mélyebb meditációkkal gazdagodtam Köszönöm Nektek!

Bíztatok Mindenkit ezen tapasztalatok átélésére teljesnek érezve magát önmagát szabadon adva belefeledkezve mindenbe ahol a valóság mag-a a valóság.

Számomra igazán nagyon örömteli és békével öszzetartozás érzéssel szeretettel teli napok a szabadság teljes átélésében élve örömben nevetéssel jókedvvel ugyanakkor nagyon is mély és tudatos gyakorlatokkal egymással egymást segítve ezek megélését igazi és hozzám nagyon közeli.

Valóban igaz: MInél csendesebb vagy annál többet Hallasz Érzel Figyelsz Élsz Köszönöm Nektek Magamnak!


Reggel az érzés amikor hegyek közt kimegyek a napra elterülök a füvön és életre kelnek a madárhangok érzem az erdő illatát befogadom a nap sugarát a mókus fürge szaladását egyik fáról másikra. Csatlakozván hozzám libikókázni önfeledten mosolyogva egy kisgyermek örömteli nevetésével mindezt csendben szavak nélkül megélni eggyé válni vele figyelni lélekzeni.

Hangok nélkül felerősödik a természet hangja bennünk a természetes áramlás mindenben jelenléve korlátok nélküliségben jobban becsülve egymás mosolyát érezni egymást csak figyelni címkézés behatárolás nélkül átértékelődve újrakomponálva felerősítve Önvalónk valami ilyesmi élmény adott Nekem a csendben eltöltött bő 8 óra.

Egy 8 fős társasággal csendben eltöltött reggeli és ebéd még az étkezések is olyan energiával telve teltek nagyon jó vendéglátókkal és baráti szállással amit Zsolti még érkezésünk előtt már felkészített a fogadásunkra energetikailag minden szempontból.

Mi minden tárul elénk egy egyszerű egymás szemébe meredésből folytosnos több percen keresztül ezt is megtapasztalhattuk hangunk rezegtetésével milyen eggyé válni a természettel milyen egy meditációban kilépni a földről járni a holdon a csillagok közt a semmiként a semmiségben.

Túrázni együtt több órán keresztül teljes Csöndben felszaladni a közelben lévő hegyre a vadonon keresztül odafent szarvasok és a teljes szabadság érzése Égnek kiáltani magamat viszont hallani lentről és hegyeken túlról visszhangomat, a szállásról a társaim hangját :)

Esti Dézsafürdőzés csillagos égbolttal eggyé válva vidámságban hegyek közt jobbnáljobb közös témák jelek érzelmek váltakozásában áramlásában kezdve 35 fokos vízben aztán majdnem 50 fokká erősödött energiában amikor megcsap a változás megrendítő szele 5 másodpercig a semmiből jőve és semmibe tartva elfújva amit vinni kíván.

Megtapasztalni milyen amikor mindenki közöscélban mozog egymást hatványozottan segítve minden téren meditációban felerősödött energiákban fél-elem nélkül engedésben egy-ség ben még soksoksok ilyen élményben lett részem nagy örömömre és mindenki örömére mert tényleg mindenkin úgy érzem hasonlóan nagyon jól érezte magát és a visszajelzések is ezt mutatják.


Érezve azt a biztonságot nyugalmat békét amit Zsolti biztosít amit alkotott alkottunk magunknak ahogy levezette lazán Zsoltisan ám teljes beleadással Tudással vidáman szívből szeretettel nagyon hálás vagyok nagyon nagyon hálás békés figyel-ő Köszönöm.

Egyszerű és nagyszerű dolgok ezek egyszerűen kiülni a napra együtt mezítláb félpucéron szívvel látva beengedni az éltető napot sugarait érezvén a melegséget a fényt teljes megengedésben semmivel semmire gondolva csak lenni áramolni mint a fény üresen tisztán gyermetegen csodás Isteni állapot a Mennyország nem az egekben van Itt és Most Van.

Az együttlét végeztével Zsolti lezárta a folyamatot a kezdetben megnyitott energiáinkat visszazökkentette hogy hazatérvén ne érezzük úgy hogy valami nagy űr tátong bennünk mivel ennyi leírásból is érezhető mit adott ez Nekünk 4 nap alatt ami valóban sokkalsokkal több napnak érezhető ennyi meditációval és töltéssel ha ezt így haggyuk mélypont következhet ám még így is érezhető ez egyikőnk se jött el szívesen hagyta ott ezt az állapotot.

Cél ezt beépíteni mindenbe ezekből fontos a fokozatosság az erőltetésmentesség ki van ez találva. Ugyanakkor szembesített gátaimmal akadásaimmal ezen napok amiknek szintén hálás vagyok hogy felszínre jőve figyelmemet felhívva segítik fejlődésem és mutatják az utat.

"Ne félj a félelemtől, mert a változás lehetőségét, a növekedés, a fejlődés lehetőségét szalasztod el így! A félelemmel foglalkozni kell. Amikor engedsz neki, akkor tűnik el belőled az a sok fixáció, ami visszatartott az élettől, a valódi beteljesüléstől. Bölcsesség, boldogság és egészség vár, ha beengeded, de hisz tudod, mert hallottad már biztosan valahol, „Bátraké a szerencse.”. Légy egy a bátrak közül, légy egy velük! " Petipa

Újból erős jelzéssel jelzett a cukorbetegséges állapotom figyelmemet felhívva hogy figyelj jobban mag-adra szeresd magad ne vegyem félvállról ezt a dolgot sőt a lehetőség adott hogy megváltsam magam belőle ha tudomást veszek róla és átadom magam az egészség felé vezető útnak amihez fegyelmet és figyelmet igyekszek ezen téren vértezni magamra ámbár nem erőltetvén Békésen.

Szívetmelengető ölelésekkel és mosollyal arcunkon búcsút vettünk egymáson nyugodt meggyőződéssel a folytatásban és folytatjuk utunkat bizalommal önmagunkkal önmagunkban társainkkal szeretteinkkel élve az életet.


 



Csöndesen

Figyelve igyekezvén tudatosan irányítani fentről nézve fentben bízva átengedve megengedett állapotban haladok élem az épp élnivalót igyekezve elfogadni ami épp van. Ha érzékelem hogy valami kevésbé áll velem összhangban igyekszem azt is elfogadván ám tudatosan áthangolni hozzám közelebbi rezgésre.
Mindezt csendesen szemlélve a pillanatokban rejlő mutatkozó csodákat észlelve élvezem az utam a fejlődésem tudatosítva magam arra ami vagyok elengedve folyamatában aminek nincs köze hozzám az út során mégis felvettem környezetemből vállalva ennek felelősségét leteszem ami tehet és beengedem ami felemel és szükséges szívélyes.
A férficsoport 2.találkozón a pénzről és annak értékéről szerepéről áramoltattunk igazságokat tudást. A lényege hogy energia áramoltatni szükséges mivel ha nem áramlik beszorul , a másik lényeg hogy mindig annyit kapunk belőle amennyit képesek vagyunk kezelni.
Amikor sok van belőle bizonyos ködöt terít elénk nem fontos olyan szinten egészségünk embertársaink saját magunk - ha elveszi a rendszer akkor kerülünk önmagunk előterébe akkor válik fontossá életünk többi lényeges része is ezt saját tapasztalatból is megéltem és igazolom. Ismét elengedtük ami akadást okoz és beépítettük amire szüksége van lényünknek.
Továbbra is élvezem a fejlődés útját járva ezen út kiváltságait kifürkészhetetlen magasságait és folyton pulzáló lehetőségeit amelyekre igyekszem nyitottan befogadóan és tisztán tekinteni érezni. Olykor ha elkap egy alacsony hullám betudom szükségességét elősegíti fejlődésem áldásként tekintek szintúgy rá mint a nagyobb élménynek érzékelt jó érzésekkel eltöltő szívből lüktető rezgéseknek.
Inkubációs szakasznak is érzem a mostanit építem be az új és kapott ingereket energiákat. Mutatja ezt hogy Zsoltival való találkozásomat a maszírozás meghiúsította , valamint a maszírozás folytatása is kérdésessé vált 1 hétig nem lehetett tudni szükség van e rám vagy sem aztán most folytatódik úgy alakul.
A táncórák nagyon jelenléve és élménydúsan telnek belemerülök a mosolyokba tekintetekbe érintésekbe a mozdulatok varázsába egymás emelésébe egy más térnek teret engedve. Részt vettem egy táncbulis összejövetelen is amiben jelen éreztem a visszahúzódó bátortalan énem ám felülemelkedve ezen sikerült igensokat táncolni és átadni magam a jelennek.

A meditációs délutánra kerékpárral érkezvén előtte a békás tónál töltekezve révülve jókedvvel és a szokásos emelkedett izgalomban vibrálva belemerültünk ismét szívmelengető közös égben.
Kezdtük a transzlégzéssel a ráhangolódást ami engem már hamar egy nyugodt és laza állapotba hoz aztán ez egyre mélyül egyre egybe hangol minket Zsolti vezetésével és általa vezérelt dalokkal , egymás közt egymás légzését hallva mégis önmagunkba zuhanva önmagamra hangolódva viszont biztonságban érezve magam teljesen elmélyülten Évi feküdt mellettem ami plusz energiát sugárzott nemhiába Zsolti intézte a sorrendet.
Egy ponton úgy ellazultam hogy 2 percig levegőt se vettem és aztán mintha misem történt volna nyugodtan vettem a levegőt tovább ezt én magamnak fél percnek éreztem , viszont Zsolti figyelt erre is. Annyira nyugodt egységbe kerültem hogy a testem is elengedtem hagytam hogy jelen legyek semmi másra nem terelődni. Mindenki saját céljaira meditált én egy tág térbe engedtem ezt: Menjen amire nincs szükségem jöjjön amire szükségem van.
A közös ég energiájával felerősítve ezen célokat és mindenkinek még ezen felül Zsolti erősített amit engedett egyes embere. A tavasz jöttével érezhető a megindulás a plusz löket még ha néha bizonytalan is mifelé húz ez az erő , de kezdem megszokni és megélni ezt hogy nem kell tudni feltétlenül miért és hogyan halad utunk , átfordítható ez egy folytonos meglepetéssel szolgáló folyamatnak is ami folyton áramló csodákat tartogat és nyitogat útjaink során.
Megjártam a kilátót így tavaszi hangulatban futva a tanösvényen sok sok léleknyitogató mosollyal és napenergiával töltekezve erdővel eggyé válva ismét nagynagy élményeket adott átadva magam a tiszta energiának megújulásnak.
A bennem buzgó vér és vad paripa olykor kitörni és vágtázni szólítana: motorra pattanni szelve az utat kanyarokat , lóra ugrani vágtázni ösztönből végtelen csodás utakra csodás élményekkel dúsítva , hegyekben eltöltött meghitt pillanatokban kerékpárral szelni erdei utakat lejtőket , csodás együttlétben megértésben lenni elmélyülni egy leányzóban-önmagamban aggmentesen jelenléve.
Aztán ránézek a legelésző nyugodt és szemében világokat rejtő lovacskákra és megtelek nyugalommal a csend erejével a tiszta és örömteli pillanatokkal amikben most is részem van aminek folyton áramló résztvevője vagyok és tudom amire vágyom mindmind megérkezik hozzám hálával telve mind megélve fénnyel és léttel hintve Így van

Jelen

 

Jó tudatában lenni hogy az út amit járok amerre vezetnek az energiák amiket megvalósítani vágyok kívánok ott belül tiszta szívből tisztuló nyíló szívből áramolhat jön az amit,amerre,amiket kérdésekre feltáruló válaszok lehetőségek megélések lélekmelengető pillanatok amiknek hála van mindig miből meríteni a nehézségek felfelbukkanó kétségek megingások leküzdéséhez erőt egészséget bizalmat jelenlétet érezni hogy sosem vagyok cserbenhagyva még ha olykor el is kap ez az érzet van mi erőt adjon.

Hova is vezet ez mi is adja mindezt miből is merül nyílik ezeknek ereje fénye rezgése. Mostanában nem fog-lalkoztattak ezek most ismét előjött. Figyelem az embereket kit mi mozgat mi viszi előre milyen célért hajtanak épp kinek milyen nyitottsága van az életre mennyire látják át mit is csinálnak hol tart a tudatosságuk felismerik e egyáltalán az alapvető kérdéseket az alap mozgató rugókat. Ez megijjeszt néha.

Hogy mennyi félék mennyi gond-olatok milyen sokféle szintek dolgoznak és mind egyet akar ott mélyen belül mind egy felé tart és milyen gyorsan elérhető lenne ez...Teszem a saját dolgom a saját tudatom felé vezető lépéseket önmagam rendbe tételére , mégis oly nehéz közben egy bizonyos magabiztosságot egyensúlyt fenntartani érzékelni ezen szinteket engedni azt is mi éppen nem tölt el teljesség érzettel.

Hálás vagyok hogy olyan emberekkel vagyok kapcsolatban akik emelő hatással vannak rám akikkel fejlődéssel és jó érzésekkel teli utam. Hálás vagyok hogy nyílóban vagyok egyre többet megjelenő jelenlétemért önmagamnak is hálás vagyok hogy megteszem mag-amért szeretni tudom magam.

""Te a látás vagy, nem a látott, és nem is a látvány. Az észlelés és nem az észlelő. A folyamat vagy, nem a személy. Nem a megértő, hanem a megértés. Te az érték vagy és nem az értékelő. A felfedezés, de nem a felfedező. Adni, adni, adni, mint a valódi anyák, ezt teszed, bár lelkedben újjongva fogad el mindent ajándékként a benned élő gyerek.""

Petipa

Bizakodva és izgatva várom a csendhangjai-t miben több napig közös ég alatt együtt közösen jelenléve közelebb jutok belső fényemhez önvalómhoz újbóli szirmokat bontva bimbóm fényhez segítését megélését a belső nyugalomnak átadni magam az éltető energiának szakadatlanul

Megnyugodni.leállni.lélegezni.figyelni.látni.érezni.fényleni

Egymás szemében elveszni.belenézel és ott az az érzés szavakba nem önthető a szavak zárt rendszerek, és nem képesek visszaadni azt, ami van, és ami jóval túlmutat rajtuk. Azt az elnyelő mélységet amikor elveszted magad sok pillanatokra feloldódom olyan részegítően lebegő örökké megélni vágyó pillanatok.


Egymás fényében élni valódi énünket felszínre engedni amit szívből kívánunk beteljesíteni. Olyan alap ez mégis milyen kevesen érzik ezt át nem is szeretek teljes képében rágond-olni mert az még keményebb.

Gyakorlok szorgalmasan a bölcsesség kártyával esti rituálévá nőtte ki magát lefekvés előtt kihúzom másnapi kártyámat. Eddig 3-4 kártya ismétlődik biztató üzenettel ugyanakkor elmélkedni valót is adva ha épp nincs mivel foglalkoztatni ezen részemet jól jön.

Behunyom szemeim ráteszem kezeim és ott a nyugalom. Ez a tiszta áramlat mikor kutyagolóban a csónakázótavi erdőségben találkozni érinteni minden jelenlévő fát megnyugodni mellettük milyen felemelő megosztani ezt az önvalót rendezettséget nyíltságot egy velem együtt rezgő társammal kivel teljesnek érzem magam.

Ez most egy feltételhez kötött megállapítás volna? Férfi nővel lehet teljes vagy külön külön is elérhetjük a teljesség állapotát. Először magam legyek a teljes egyensúly állapotában aztán vonzod magamhoz a harmónikus együttlétet? Feladom ezeknek megoldását válaszát tudatos énemnek a válasz érkezőben kíváncsian nyitottan itt vagyok élem a pillanatokban lévő szikrákat.

A mostani paraután Most is fura volt írtam is Zsoltinak minden parautánnak meg van az egyénisége egyedisége más és más mindnek meg van a maga Varázsa Tetszett Kicsit olyan furán éreztem magam eljövet , maradtam is volna még meg nem is. Beszélgettem is volna nem is , a szavak - inkább szeretem az érzéseket érezni a mosolyokat a jókedvet az áramló könnyedséget .Köszönöm JELEN voltál, és hogy beladtad Magadat és egységben MI lettünk!

Olykor észreveszem mennyire letud fárasztani az a tény ha észreveszek egy számomra nyilvánvaló tudatlanságból fakadó folyamatot okozatot és mégis értetlenül áll előtte az okozója , ilyenkor nehéz saját békémet őrizni esetleges segítségemet nem megosztani ha azt nem kéri a helyzet. Megcsinálom a védelmet nap mint nap a fény áramlik belőlem amivel esetleges behatások nem tudnak rám telepedni ez nyugalommal tölt el.

Engem jó  érzéssel tölt el lelkemet emeli melegíti mint hideg téli este a tábortűz mellett ha segíthetek azzal amit magamból adhatok megoszthatom segítő szándékom építve jó érzéssel eltöltve ezzel Őt is és Magam is valójában Önmagamon segítek ezzel is,megfigyelve jobban tudok nyílni azoknak akik értékelik is ezt közelebben rezgek ezen érzésekben ahoz a jelenléthez a léthez ahoz a naaagyy valamihez :)

Egyszerűen kezdj el élni, ahelyett, hogy állandóan gondolkodsz! Ne a fejedben élj, hanem az életben! És ha igazán érdekel, hogy mi van az ajtón túl, indulj el bátran, és fedezd fel! Fedezd fel a szobán túli világot is! Ez a lehetőség az, ami igazából kiemel téged az állatvilágból.

Lépj ki az ajtón! Lépj be az ÉLETEDBE!

Nyitott vagyok a rám lelő ajándékokra segítő szándékokra továbbra is engedve felső énem érzékelésének. Igazából minden helyzetben ott leledzik a tanulás fejlődés lehetősége ha figyelünk ha vesszük a jelet de mégis jobban esik abból tanulni és attól tanulni amit és akit amilyen rezgéseket éppen szívemhez közelinek engem vonzónak jó érzéssel eltöltőnek érzek élek meg.

Néztem egy szép filmet:

"" Megvan a maguk varázsa az egyedi holmiknak Magunkat látjuk bennük A rejtett énünket Rögtön beleszeretünk mert nem könnyű önmagunknak lenni "" -Titkos ügy

Egy kedves vendégemtől kaptam egy üzenetet dícséretet ahogy Zsolti mondta: Na ez az amiért megéri csinálni.


Alakul

 

""A célom csupán az, hogy„Kövessem az üdvömet”, és napról- napra, minél inkább azzá váljak, aki valójában Vagyok. Mert mi más is lehet az igazi célunk az életben?""

Olyan hálásnak spontánnak érzelmeim megélésének egyre erősődőben lévő pillanatokat pillanatoknak élvezem varázsát csodákkal meglepő felvillanásait felismeréseit és ezeknek alkalmazásának örömét érezvén egyre emelkedettebben tudatosabbnak érzem Magam amire erősítésként arra azért mindig szükségünk van kapok sok pozitívnak nevezett impulzust jólérzéssel eltöltő jeleket amiket figyelve sikerül megélni jelen lenni bennük.

Jelzi ennek jelenlétét hogy kiégett egyik napon a villanyégő a szobám lámpáján és másnap a másik is. Ennek jelentése Zsolti megerősítésével hogy nő az energiám. Érzem is ezt és  élvezem az erőltetésmentességet a kínnal szenvedéssel teli vágykergetésből fakadó frusztráltság hiányából fakadó belcső csöndhöz közelítő önMagamat.

Megfigyeltem hogy olyan helyzetek találnak meg amikor a nyugalmas álarcmentes tiszta szívem csöndje megnyilvánul bizonyos kapcsolódásoknál: Danival való eszmecsere-futtatás amik spontán érzelmekkel vezérelve egymást emelve tették dolgukat.

 

Lacival való szintén érdekes és szívközeli témák feljövetele azokhoz való megértésből olyan lazaszerű közegből érkező még magamat is meglepő nyilvánvaló nyilvánulások amikről tudom hogy igazak , megéltem , megértem és tudom azt is hogy segítő forrásból jönnek segítséget adva még ha nincs is ezeknek azonnali visszajelzése attól ezek működnek továbbviszik és virágzanak nyílnak szabadulnak.

Lacitól való hazasétám folyamán ami olynagyon ritka hogy nem kerékpárral szelem utam a vasútállomási parkban töltekezve fenyők varázsát megélve kapcsolódva úgy írom ezeket a szavakat mintha a billentyűzet zongora volna ellenállásmentesen valamiből fakadóan épp zongora zenét hallgatva.

Szóval és tettel érzéssel - a park utáni élményekből felocsúdva haladván ismerős hang szökött fülembe kb 20 méterről épp én utam is arra tartván összesétáltam Krisztivel Kinek fényét 5 hónapja talán ha láttam utoljára. Mosollyal és tiszta üdvözléssel 1 órás beszégetés alakult ki a fenyők alatt úgy hogy Ő kezdeményezte a társalgást. Tudatosan megfigyeltem Magam mit érzek ezalatt és összehasonlítva legutóbbi találkozásunkkal akár most semlegességet ugyanakkor jó érzéssel eltöltődést éreztem érzek vele kapcsolatban.

És ez így van jól. Kiderült Ő is eljött már rég a menhelyről ami azonnal szembe is ötlött hogy tisztább a szeme a kisugárzása nyugodtabb és maradt ugyanaz a laza ám csintalan és sötétmélyzöld szemű lány akit ismerek. Sokat mesélt és többnyire arról min ment keresztül tehát oldódott ezalatt a beszélgetés alatt én úgyszintén többnyire hallgattam viszont itt is figyeltem azt hogy sokszor jöttek az odaillő laza de annál tudatosabban nyilvánuló építő észrevételek amiket sikerült is átadnom ami nagyon jó érzéssel tölti szívem lelkem.

A közös ezen helyzetekben hogy Ők mind hasonló korombeliek és mintha bíznának bennem hogy megosztanak olyan dolgokat amiket más meghitt baráti kapcsolatban nem biztos hogy megeső jelenség amiből érzem annak az alakulását amit Zsolti is ültetett bennem és magam is érzem hogy a segítség nyilvánul meg kialakult tapasztalataimból tudásomból amiket úgy vélek kijelenthetően magamévá tettem és segíthetek ezekkel hozzám fordulóknak még ha akár tudtukon kívül is esik ez még Nekik.


Részt vettem egy szauna szeánszon szertartás szerű szaunamester által vezetett ellazulós meditálós levendulás mentás zenés szauna varázslat ami Naperővel telítő fényteli élményeket erőt hozott áramoltatott Nekem.

Megfigyeltem ezt a kapcsolatot munkatárs Petivel is akivel csak úgy kialakult beszégetésben kérdezte mivel foglalkozom amúgy miket csinálok én meg mondtam ami jött önmagam felé haladok személyis-ég fejlesztéssel olvasok zenét hallgatok kutyátsétáltatok. Így mondván figyeltem mintha ezt kicsit kevésnek érezném viszont vannak az erősítő jelek erők amik igazolják utam irányát.

Kialakult egy vélekedés köztünk hogy szerinte a munka erősít a minél több munka által fejlődünk mindig önmagunkkal versenyezve napról napra jobbnak lenni. Szerintem a munkának a minőségén emelve is lehet fejlődést elérni és igaz hogy fejlődni úgy lehet ha többet és többet teszünk de ennek tempóját nem érdemes erőltetni feszíteni mert oda vezethet hogy idő előtt elfogy erőnk hozzá ha nem adunk időt magunknak.

Szóval Petivel is kialakulóban egy ilyen jellegű kapcsolódás sok közöst érzek kettőnk között és tetszik nagyon a hozzáállása és ereje amit tanúsít amiből felállt és amiért teszi ahogyan szívből. A mai nap felhívott hogy valószínűleg meghosszabbítják a szerződésem márciustól részben hála neki mivel közölte véleményét elégedettségét rólam Neki köszönhetően kezdtem el fejlődni tanítgatott bíztatott hogy figyeljem a többieket használjam a tanultakat edzzek erősődjek.

Ezzel a mentalitással hozzáállással lehet előrehaladni egységet kovácsolni megértést és türelmet - éberen idözünk annak tapasztalatàban ami van. Igazolja ezt is az élet idővel minden visszaigazolást nyer.

Szeretném megosztani számomra örömöt és nagyon jó érzést keltő Nekem szánt szavakat , melyek jelzik mutatják hogy hogyan is tudunk egymáshoz viszonyulni fordulni ha azt tiszta szívből merítvén tesszük és jó szándékkal adjuk a szeretettel teli tiszta önmagunkból.

Peti:Szeretném jobbá szebbé használhatobbá tenni a környezetem.Nekem az is egy eredmény hogy belőled is egy hasznosabb kollégát tudtunk faragni

Örömmel hallottam ma hogy volt aki hozzád ragaszkodott
Ez egy nagy eredmény
Pedig csak az út elején vagy

Sokszor nem értem az embereket mert azt hiszem hogy amit én tudok azok alap dolgok és sajnos sokszor rá kell jönnöm hogy ez nem így van
Rálátás=józan paraszti ész
Tettrekészséget meg úgy gondolom hogy ez fejben dől el
Mert minden képességünket fejleszthetjük
Meg valahol ez is az élet egy célja hogy jobbak legyünk
Mondja a mondás "Légy különb apádnál"

Évi:Milyen lendületesen indult az írásod a blogban
Mint egy költő. Vidáman, jó kedvűen.
Aztán átváltottál "hétköznapira"
És a végén megjelentek a félelmek is...

Örülök, hogy ilyen ügyesen haladsz az utadon! Én is annyit tudok hozzátenni, hogy "csak így tovább" és hogy "türelem"

Nagyon szerencsés vagy hogy ilyen fiatalon elkezdted az útkeresést és önmagad megismerésének útjára léptél!
Örülj most annak is, hogy egyedül vagy, van időd foglalkozni magaddal, van lehetőséged kiteljesedni. Azért erre pl egy családos apának kevesebb az ideje és lehetősége. Használd ki minden szabad perced, hogy önmagaddal és szeretteiddel foglalkozhass, azzal ami kedvedet leli és építő jelleggel bír. És ezáltal és a türelemmel, elvárásmentesen eljutsz majd magadhoz és általa ahhoz akire szíved vágyik.
Más úgy szerethet Téged, mint amennyire Te magad!
Sok fiatal példát vehetne rólad és példát is fognak venni majd!

Örülök Neked!
Világíts a sötétben!
Mosolyogj sokat
és segíts az embereken!

Köszönöm Köszönöm Köszönöm Mindenkinek

Nyitottság

 

Megérkezvén teliholdas 02.11 01-es év esti átszellemüléses újból közelebb érezvén önmagam önmagamhoz tejes mézes csuprom kortyolván kéztetést érezvén impulzusaim mondatba foglalván leírom érzelmeim és születő élményeim.

Szóval útnak indultam hogy kapcsolatba lépjek teliholdas éjszakámmal amit ködbe burkolt felhős egem most átterelt a csobogó zúgó patakhoz ami mellett égnek kiálthattam indián énekhez hasonló hangjaimat és megerősítő szavaimat mint: egységben vagyok önmagammal jól vagyok köszönöm éjáó.

Aztán csak ott álltam nesztelenül a csöndből születő zúdoló víz hangjában mélyülve olyan bizonytalansággal egyvelített mégis biztos érzéssel érezve azt a együttlétet a jelennel az ottal átengedve magam annak ami van. Annyira irreális helyzet hogy beleborzongat hogy megengedhetem magamnak ezt is.

Megengedem magamnak hogy kapcsolódhassak és kapcsolódjanak hozzám hasonló szemléletű emelő rezgésű emberek impulzusok érzések ezáltal fejlődve közelebb érezve magam valami értelmes felettébb jó hangulatú érzéshez engedve magam az áramlatnak Lacival Wasabi Japán éttermet megtapasztalva ottlévő élményeket megélve az esetleges bennem megszólaló ellenkezést átengedve magamon hagyni a történéseket.

Danival edzeni munka után aztán szaunázni együtt közösen közös témák spontán felmerülésében építő beszélgetésben magától jövő biliárdmeghívás elfogadásában és ott megengedem magamnak hogy meghívjam vacsorázni és bowlingolni ellenállásmentesen jóleső szívetmelengető érzéssel eltöltött pillanatok.

Olykor felfelbukkan a változás ellen védő burkom ami véd a megszokottól eltérő esetleges veszélynek kódolt dolgoktól érzésektől megfigyelem hogy próbál eltéríteni a komfortzőnámon belül tartani a biztonságos térben ahova ilyen impulzusok nem tehetnék be lábukat ha nem fejlődnék a nyitottság lazaság önmagam felé , ha a falhoz ragaszkodnék.

Annyian ragaszkodnak szerepeikhez megszokott rögzüléseikhez rutinszerű napjaikhoz hogy így nincs is lehetőségük hozzájutni ehhez a fajta nyitottsághoz a lehetőségét se adják meg maguknak hogy nyíljanak mint a rózsa a napnak , inkább maradnak a burkolt általuk vélt biztonságos helyzetben és mire észbekapnak már nincs erejük ezen változtatni ha netán egymaguk társaságában maradnak két-ségbe esnek.

Nem is olyan egyszerű Önmagunkkal őszintének lenni , figyelni önmagunkra megtenni magunkért valamit előtérbe helyezni magunkat hogy jól lehessünk. Tartottam ismét egy fészbúk böjtöt építően hatott rám ismét Danitól kaptam olvasnivaló könyveket ebből az El Camino zarándokút élményeinek feldolgozását olvasom , amire Dani is vállalkozik indulni egy hónapos 500km+ túra csodálattal tölt el hogy megteszi ezt és szívem szerint Vele tartanék.

Mivel lehetőségeim jelenleg ezt nem támogatják így elfogadom hogy most nincs ezzel dolgom Neki viszont hogy teremtődik ez magától annál inkább és van ez a közös-ég tudatmező szinkronicitás hogy valamely szinten ő ezt megteszi azzal hogy kapcsolatban vagyok vele ez rám is kihat mintha helyettem is megtenné ezt valami ilyesmi.


Elindult a férficsoport közöség , furcsán éreztem magam nehezen oldódónak a dolgot viszont itt mivel csak férfiak voltak erősebb energiák dolgoztak és mivel nagy dolgom van ezzel ezért is érzem ezt kényelmetlennek olykor akár kellemetlennek is ahol figyelem az ellenállást ott azzal fokozottan nagyobb a dolgom.

Mindenki meglepően meg tudott nyílni a csoportenergiának hála ami itt 2ő a 9ediken dolgozott mindenki kivehette a közösmezőből amire szüksége van és mindenkinek egyszerűvé vált elengednie azt amire már nincs szüksége akadályozza gátolja haladásában ezt segítvén a végén egy közös meditációban Zsolti vezetésével tettünk ennek erősítéséért.

Szükséges ehhez a nyitottság hogy mindenki hozzászóljon hogy kaphasson vissza energiát a többi hozzászólótól. Hasonló ez hogy szükséges költ-ekezni ahhoz hogy terem-jen bármi is.

Hozzájutottam a bölcsességpaklimhoz hála Zsoltinak aki szintén közvetítő ebben és a közvetített is közvetítő:

Szavai a szeretet nyelvén szólítanak meg, bár kellő határozottsággal, ami néha az atyai szigorra emlékeztet. Céljuk egy: -segíteni!

A kártya használata közben megérezhetjük a mindent átható Egy jelenlétét. Segítségével, ha csak rövid időre is, egy kicsit látókká válhatunk, ami azért a lényeghez éppen elég. Ha helyesen értelmezzük, és persze szorgalmasan gyakoroljuk a kártya által kapott tanácsokat és utasításokat, akkor nemcsak a valóságot élhetjük át, de a saját, igaz önvalónkkal is szembesülhetünk…

Köszönhetem ezt Évinek amikor is egyszer csak úgy átküldte nekem a saját aznapi kihúzott kártyáját és már meg is ragadott igaz láttam már Zsoltinál is ilyenből írást , erőt adnak napi többször olvasom és igazol segít.

Hit. Ha valamitől félsz

az csak a képzelet

Tudd meg a gondolatok

Formálják a hitet!

Ám, ha magad bizonyosodsz meg

A dolgok mibenlétéről

A hit lészen igazság

Szeretet bölcsesség erő.

Kaptam egyik hálás vendégemtől egy csupor mézet munkámért nagyon jólesett és pont mézre volt szükségem. Aztán olyan is megesett hogy hála Judit masszőrtársam által tanított masszőrfogásom alkalmazása után kedves vendégem örömében 15 éve nem kapott ilyen jó masszázst közölte.

Nagyon erős visszajelzések ezek hogy jó az irány és úgy is érzem igyekszem fogadni engedni ezt és lépésről lépésre ami következik menni előre engedni áramolni. Hamarosan itt a következő paraután és nemsoká egy nagyobb kaliberű meditáció találkozó szóval a lehetőségek adottak és élek velük hisz hív a fény és a fénnyel teli élmények tapasztalások energiák.

Elolvastam újból a kisherceget ismét nagyon tetszett és megint újbóli értelmezéseket nyertem vele. Jönnek ezek az élmények nem hétköznapiak és energiával telítettek.
Ám itt van az a hiányérzetes érzés ami úgy alapjában hiányol valamit ami olyan folyton nyugtalanító rezgést sugároz olykor kikapcsol amikor jelen érzem magam de aztán bevibrál a hiányérzetét sugalló gond-olatai
mint pl: A párkapcsolatra vágyás , a magabiztosság mibenléte , a továbblépés kérdése , a munkám fejlődése , ezek érkezésének mibenléte kíváncsisága.  A valódi Önmagamra találásból fakadó következő tudás jelenléte ami forrásul szolgál minden ehez hasonló fizikai vágyódásomnak a szeretet áramlásának ami nekem is és környezetemnek is töltésül harmóniául teljesül.

Rovásírok színezek lufit eregetek olvasok táncolok kovaföldelek szaunázok edzek pihenek erőltetésmentesen és elvárásmentességet gyakorlok.

Szóval a Hit Szeretet bölcsesség erő szabadság

Belsőcsönd

 

Egyre közeledem belső csöndem erejéhez belső relytett részeim felfedezéséhez melyek által beavatást nyerek tudásom tudásához. Izgalmas és sokoldalú ez a játék mindig van mivel meglepnie mindig hoz valami újat megértendőt. Van hogy csak úgy jön és van hogy úgy érezzük keményen megdolgoztunk érte.

Álomvilágom továbbra is igen aktív így igyekszem fejleszteni ezen tudatállapotom tudatos megfigyelőjévé válnom ami által alakíthatom ezen tér történéseit is:

Minden nap amikor a tükör elé állsz: Tudatosítsd Magadban: Tudok az ébrenléti és az álomvalóságomról is! Képes Vagyok mindkét Valóságom tudatos érzékelésére!
Jelképesen a tükörben látott képmásod lesz az álomoldal, a tükör előtt lévő valóságod pedig az ébrenléti Így eljátszhatod, hogy egyszerre két helyen érzékeled Magad: Tudatosan!
Ha naponta többször végzed szokásként íródik át az álomoldalra is így amikor álmodsz akkor is végezni fogod és Rádöbbensz: Tudni fogod hogy egy álomban Vagy!
Ennek nagy előnye hogy álmomban is hozzájuthatok olyan tapasztálsokhoz megoldásokhoz amikre esetleg nappali tevékenységek közben később juthatnék hozzá.
Lacival főztünk tésztasalátát ami nagyon ízletesre sikerült ismét meglepett egy 10 éves muskotályos pezsgővel aminek már nem volt buborékja így még muskotályosabban élvezhettük az ízeket. Készítettünk tejberizset is melynek minden szem rizse csodás termő lényünkbe ivódhatott :)
Kimentünk a csordalegelőre kutyagoló módban jó feltöltődés és vidámkodás lett belőle minek négylábú barátaink is nagyon örültek na meg az ottlévő erdő fái is.
A masszőrtudásom fejlődésének új szintjére léphettem minek hála Judit masszőrtárs átadott technikájának gyakorlása sok pozitív megerősítést ajándékozott nekem: Amikor csillogó szemmel közlik velem maszírozás után hogy 15 éve jár maszírozásra de ilyen jól még nem maszírozták aztán ismét ily módon hogy milyen jól esett és legközelebb is engem keres majd szóval csak nézek és mosolygok befogadom az áramlását ennek is.
És örömmel veszem tudomásul hogy van értelme amit teszek és örömteljesen tehetem amíg itt van dolgom mellette élvezhetem a dolgozó társak támogatását összetartó erejét és a nap szimbólumot nyújtó szaunázás relytelmeit a gyógyvíz lazító erejét a kezemen kipróbált iszapkezelés lazító lüktető energiáit minek után mintha új kezem született volna Ági csillogó ragyogó kék szemeit amikor közöl valami fontosat nem is tudom tudatába van e milyen gyönyörűek a szemei.
Tudatában vagyunk e milyen ragyogóan fényteli kisugárzással rendelkezünk ha elhisszük ezt magunkról és tisztán magunkat adjuk sokszor nem is látjuk nem láthatjuk magunkat ezért is fontos a visszajelzés mások által.
Hozzászólás Petipa-tól:

"Aktív üresség...

Keresd, tapasztald, éld át!
Mindenütt jelen van. 
Mindenben megtalálod ezt a csodálatos áldást, ami nem más mint maga a teremtő. 
Add át magad neki és érezni fogod, hogy mindnyájan eggyek vagyunk!
Ez az erő az, ami tudatunk valódi természete, sőt maga a természet és minden létező dolog alaptermészete. 
Belőle születik meg minden és majd ugyanide tér vissza is.
SZERETET, HÁLA ÉS VÉGTELEN KEGYELEM.
Oldódj fel benne és szüless újjá vagy egyszerűen csak töltekezz fel belőle!"
Szóval ha felébresszük tudatunk ezen részét tehát tudatossá válunk ezen részünkre figyelmünket rá irányítjuk melyhez szükséges megtudni először is hogyan tegyem ezt melyhez nagy segítséget kapok mellyel élek is akkor:
Minden igazi művész - akár tudatában van, akár nem - az elmenélküliségből, a belső csöndből alkot.
Ezt követően az elme csak formába önti a kreatív sugallatot vagy fölismerést.
Még a nagy tudósok is arról számolnak be, hogy alkotó áttörésük pillanatai a mentális nyugalom idejére estek - Eckhart Tolle
Igyekszem kordában tartani azon késztetésemet hogy megosszam kinyilvánítsam segítő szándékomat hogy amit megtapasztalok és jónak tanulságosnak érzek azt azonnal tudjam másnak is átadni alap példája ennek hogy érzem szükségét az interneten nagyon hasznosnak talált dolgok megosztását igyekszem ezekből csak azokat amikről biztos tudást érzékelek hiszek magamnak és amiatt is hogy először bennem hajtson ki és váljon valóvá majd aztán áramoltatom tovább tisztán.
Életünk minden apró mozzanatában, összes szereplőjében önmagunkat látjuk tükröződni. Hogy felismerjük, senki és semmi nem tehet boldoggá, ahogyan boldogtalanná sem. Csak mi saját magunkat.
A táncóra ismét nagyon élvezetesre sikerült viszont a táncbulis estékhez most nem érzek hivatást olyan erőteljes vágyat hogy menjek okozhatja ezt az inkább befelé figyelés igénye most a mostani energiákról is ez figyelhető meg figyeltem meg hamarosan gazdagodom egy bölcsességkártyával amivel szintén fejlesztem önvalómat.
Egyre több tartalmas és épp belsőmet foglalkoztató témájú írással képpel zenével találkozom Évitől is sokszor kapok utamat épp segítő sorokat biztatást vagy épp amiről úgy érzem most szükségem volt rá. 2017em célja Önfejlesztés Önmagam felfedezése Önmagam csend-jének megélése és beépítése tudatos munkával minek hála békés boldog életben fejlődhetek élhetem meg csodás magjaim termését.
Életed egy tükörkép, melyben láthatod belső világod. Legkáprázatosabb iróniája, hogy amire mindannyian vágyunk, azzal mindannyian rendelkezünk.


Vízililiom

Tudás

 

Eseménydús hét napok órák pillanatok most-ok egyvelege mindez meglátogattam aput munka után egy Varga félédessel sült krumpli és brassói társaságában jót beszélgettünk felmerültek katonakori élménymegosztás valódi hogyanlétünk feltérképezése megosztása egymással falak gát-lások nélkül ahogyan érdemes.

Meglátogattam Lacit összedobtunk gyorsban egy tésztalevest Tokaji hárslevelű társaságában meg tiszta gyümölcspárlattal ízesítve az ízes életet jól érezve magunk aztán meglátogattuk ismerősét is ahol az Ő ízes párlatával is ízesítettük életünket minek hála mégjobban mosolyogtunk a világra és egymásra.

A maszírozó tudásom egyre fejlődik hála Petinek Lacinak segítségüknek figyelmemnek fejlődésre való hajlandóságomnak szorgalmamnak sikerül az erőt fokoznom ennek oka az erőm növekedése is amit szintén fejlesztünk minden ebédidőben az edzőteremben. Egytől Egyig rendes jókedvű életteli dolgozóegység működésében érzem magam ami nagyon jó és felemelő jóleső érzés.

A munka utáni gyógyvízben ellazulás szaunázás méltó zárása a napnak az önmagamra való figyelés önkényeztetés esetleges feszültséglevezetés. Hazaérkezvén olvasgatás fejlődési lehetőségek befogadása , társalgás ha úgy jön az áramlat. Mozgókép nézés hangulatos életteli érzelmekben gazdag filmek tekintése látása.

Lacival kakaspörkölt kihívás közben jókedvű beszélgetés 4 óra alatt sikerült fogyaszthatóvá alakítani a kakasenergiát melynek ízletes mogyorói mihez sem fogható tápláló férfiasító épp nem kukoríkú-zni nem tudunk tőle.

Tartottam egy face-book böjtöt áll ez abból hogy nem lépek be az oldalra helyette több időt töltök magammal nem terelődik figyelmem mások felé sikerül összeterelni elelkószáló figyelmemet jobban beépíteni önmagamnak megfigyeléseimet élményeimet.felszabadító és aztán újult lendülettel töltött helyzetet teremtő dolog ez.

Szüksége akkor érezhető ha már nem érzed azt hogy építene az itt látható figyelhető tartalom ha úgy érzm hogy eez már most sok és észreveszem hogy átment a dolog egy megszokott rosszszokásba na akkor érdemes kiszállni ebből a játékból és átvinni a figyelmet oda ami jobban kívánja azt.

Zsolttal majdnem két hónap múltán újra egyéni fejlődés találkozó. Soksok tudásfeltárás jókedvűen erőltetésmentesen felemelően ahogy meg van írva. A lényeg hogy olyan témák peregnek fel a "semmiből" hogy olyan felismeréseket kapok általuk és olykor Zsolti is ezért is csodás ez hogy csak na.

A fejlődés lényege hogy araszonként haladunk felfelé ám ezen lépdelés közben folyamatosan kifelé nyílva mint egy olló természetesen erőltetésmentesen nyílni a világnak önmagamnak önmagamat így az áramlás nem csak felfelé hanem mindenfelé halad jön megy.

Egyik érdekesség Lacinál hallgattam Zsolti előtt egy solon vagy valami hasonló nevűt valami nagyon régi mintha világháborús hangon adná az adást rádiót és ez a fajta rádió hangzott el Zsolti szájából nem is tudom miből jött. Ezt megemlítvén Zsoltinak bejátszott az a hatás amikor a két ember tudathálója összeér egyben van sülhetnek ki ilyen esetek , ő ezt a rádió nevet már több éve nem használta mint utólag elmondta.

Hasonló ez mint mikor beszélgetek internetmező segítségivel parautánon megismert Évivel és egy felmerült témából kiindulva olyan tudáscsere élménynyilvánulás megnyílás jóleső beszélgetés bontakozik ki amit erőltetve soha nem hívnál elő és hogy miből bontakozik ki ez milyen kapcsolódásból honnan való kapcsolatból milyen tudáshalmazból hálóból energiatérből az egység megnyilvánulásából

Átbeszéltük átbeszélni valónkat a fő hogy nem jó türelmetlennek lenni de türelmesnek sem mert az is a türelmetlenségből táplálkozik: elvárásom van a türelemben csak időben ez jobban elhúzódhat a türelmességemben is azt várom el hogy türelmes leszek ezért meg ezért tehát türelmetlen vagyok. A kulcs az elvárásmentesség.

A meditációs légzésgyakorlat közben ismét tapasztalhattam csodás dolgokat olyasfajta ellazulást mintha lebegnék megesett az is hogy ujjam megrántotta az ideg-izom , mit észleltem is de úgy mintha ez térített volna magamhoz és így is van a szellemi szférából ez lendített vissza mag-amtól. Csináltunk egy nagyobb kaliberű folyamatot.

A végén összefoglaltam egy szóban a találkozás lényegét : szabadság. Aztán továbbvíve fejlődés lett belőle majd Tudás. A tudás amire Zsolti mondta hogy gondolt aminek a szavak halmazát tekintve kitalálni egy a. ...... szám az esélye és 3.jára megszületett.

Egy háromórás tánc követte ezt ami élménydús és fejlődő olykor már megterhelő is lett jókedvűen megtelt ez az idő is fénnyel.

Álmaim igen intenzívek és sokoldalúak egyik ilyen egy nagyon érzéki csókolós lánnyal eltöltött nagyonjóleső érzésben telt és olyan is volt ami kavargós és sehova nem tehetős érzéseket kiváltó dolgokat tartalmazott. Alvásunk közben aktiválódik tobozmirigyünk is ezzel veszi fel kapcsolatot a szellemi szférával felsőbb énünkkel akár letöltve onnan számunkra hasznos dolgokat is ezért sem mindegy alvásunk milyensége minősége.

Mindannyian arra vágyunk, hogy szabadon önmagunk lehessünk, hogy megnyilvánulhassunk feltételek nélkül.
Rájöttem, nem könnyű szabadnak lenni! Óriási felelősség, hogy azt tehetsz, amit akarsz, rajtad áll vagy bukik minden-nem hibáztathatunk senkit, mi vagyunk felelősek mindenért!

Úgy érzem tudatalatt is és amúgy is foglalkoztat ez a dolog hogy milyen jó is lenne már kapcsolatot építeni egymásra hangolódva egymás rezgéstartományában léve tiszta szívből együtt lenni egy lánnyal megtapasztalni milyen is ez a találkozás ami elrendeltetett. Ám nehéz ezzel kapcsolatban elvárásmentesnek maradnom és elviselni ennek "hiányát" főleg hogy még nem lehetett ehez hasonlóban sem részem.

Épp ezért úgy érzem hogy ha jön akkor Ő jön és jöjjön akire várok és ő is vár rám aki fejlődik és én is fejlődök hozzá és egymásra találva emeljük egymást tovább a földi fénytérben.

Ennek Tudása hogy ez jelen van ez már létezik vár rám vár ránk a Tudás felszabadít lelki békét nyújt önbizalmat nyújt és fent tart nincs két-ség . Egy-ség Van


Powered by Blogger.hu